Tehát aznap, mikor a kisujj már kezdett a feledés homályába veszni, bekövetkezett egy másik, durvább baleset.
Márk és Norman a kora esti órákban felpróbálták az új gumicsizmájukat, amiben jókat meneteltek egymás után nagyokat kacarászva. Kísérleteztek a futással is, pedig hát valljuk be, nem erre találták ki ezt a lábbelit. Amikor már éppen megunták ezt a játékot, és többnyire csak üldögéltek a csizmácskáikban, kértük, hogy vegyék le azokat.
Ez Norman számára szóba sem jöhetett, ő ragaszkodott, hogy a fürdésig ebben töltse el az este fennmaradó részét. Az sem zavarta, hogy az orrocskája gyöngyözik az izzadtságtól, merthogy bélelt gumicsizmát sikerült beszereznem.
Márk igaz átmenetileg lehúzta a csizmákat és végre ismét élvezte a mezítlábaskodást, de csakhamar újból a lábain volt mindkettő. Átment egy másik szobába, s kis idő elteltével egy nagy durranást hallottunk, neki esett az egyik ajtónak. Ömlött a vér a szájából. Azonnal megvizsgáltuk, hogy honnan patakzik a vér. Kiderült, hogy az alsó ajak bőrén tátong egy jó másfél cm-es seb és belül a nyálkahártyán néhány apróbb. A fogacskái szerencsére mind megvoltak egytől-egyig. Amint mostuk le a kis arcát a vértől és kötöztük a sebét, végig csak mondogatta édes, kicsi hangján, hogy Anya, Anya...
Azután a jól bevált csapat a sebész nagypapával az élen útra kelt a már sötétségbe borult városban a kórház felé. Márk ahogy elindultunk abbahagyta a heves sírást, és mintha egy kellemes programra tartanánk vidáman duruzsolt és hangoztatta, hogy megyünk a dotorbácsihoz.
A kórházban egyáltalán nem furcsálták, hogy egy héten belül másodszor jelentünk meg. „Nem gond, elven a gyerek” - mondták mosolyogva.
Márk csodálatra méltó nyugalommal ült az ölemben, amikor vizsgálták kívül-belül a száját. Mivel a seb nem terjedt rá az ajakpírra, nem kellett altatásban összevarrni, csak ott helyben megragasztották. Márk dicséretet kapott most is, mint a múltkor, hogy milyen türelmes és higgadt gyermek. Majd a kezünkbe csimpaszkodva élvezte az autóig tartó kis sétát.
Márk és Norman kedvét egyáltalán nem szegték az események. Mindketten szeretik újra és újra feleleveníteni a történteket, és mint egy izgalmas kalandot úgy mesélik el. Sőt mi több Norman szinte ugyanolyan átéléssel adja elő, mintha ő szenvedte volna el a sérüléseket.
-
|2010-10-05 17:06 KrisztiMasika - Hú, azért remélem most lesz egy kis szünet sérülések tekintetében.
.png "=)")
-
Ezekszerint sebesz nagypapa a kozelben lakik? Milyen jo is az orvos familia :)) Nagyon sajnalom, ami Markkal tortent, de sajnos ezek tenyleg kikerulhetetlenek...Nalunk is volt hasonlo baleset, amikor Dani elesett a kavicsos uton es az egyik kavics felhasitotta a kisallat, de nem kellett varrni, csak vmi osszehuzo sprayjel befujtak es leragasztottak, de egy kis kerek heg meg ott van, bar talan halvanyodik. Viszont Dani kozel sem ugy viselkedik, mint Mark az orvosi rendeloben. iszonyatosan meg van rettenve!Amit sajnos en oda tudok visszavezetni, amikor tavaly elkapott egy hanyos betegseget es annyira nem maradt meg benne semmi, viz sem, hogy infuziora kellett tenni es mig a kanult betettek neki, minket kikuldtek Karesszal es Dani iszonyuan meg volt ijedve, velunk egyutt es orditott, ahogy a torkan kifert es utana miutan visszaengedtek nem engedett el napokig. 5 perc volt, es maga a borzalom szamunkra is. Nem tudom, hogy joguk volt-e kikuldeni bennunket, valoban konnyebb ugy behelyezni...
-
|2010-10-13 06:50 KrisztiGlobetrotter - Azt gondolom, hogy Márknak nagyon nagy biztonságot adott, hogy mindkét esetben végig az ölemben ülhetett, így történtek a vizsgálatok, a kötözés, a sebellátás, és imádott nagyapja is ott volt velünk. Valószínűleg Márk nyugodt viselkedése ennek is köszönhető volt, túl azon, hogy alapvetően kiegyensúlyozott személyiség. És ami a legfontosabb, nem maradt benne rossz élmény, sőt azóta Normival rendszeresen "doktor bácsisat" játszanak.
Borzasztóan sajnálom, hogy nem lehettetek bent Danival, amikor a kanült behelyezték. Véleményem szerint a kanül behelyezésnél nyugodtan ott lehetne a szülő, hamar elvégezhető a beavatkozás, nem igényel különösebb pl. műtői körülményt. Itthon úgy tapasztalom, hogy kórháztól-osztálytól függ, hogy ilyen esetben a szülőt kiküldik vagy bent maradhat.
Remélem nem kerültök újra ilyen vagy hasonló helyzetbe, de ha mégis, próbáljatok beszélni az orvossal, hogy legalább te Danival lehessél, foghasd a kezét... Talán ott Spo-ban engedékenyebb...
-
|2010-10-13 12:49 KrisztiGlobetrotter - Én nagyon fontosnak tartom, hogy egy gyermekben ne alakuljon ki félelem kórházzal, orvossal szemben. És ennek egyik kulcsfontosságú része, hogy a szülő a gyermeke mellett lehessen, amikor csak orvosszakmai szempontból is lehetséges. Ez egyrészt a rövid távú traumák elkerülését illetve enyhítését biztosítja, másrészt hosszú távon olyan felnőttekké válhatnak, akik bizalommal viseltetnek az orvosok iránt.
-
Ez a sajnalatos eset itt Spo-ban tortent tavaly novemberben, igaz nem a normal korhazban, ha este az ugyeleten, ahol ugye eleve sietnek a noverek is ide-oda :(( nem volt szimpatikus a holgy egyaltalan es a legrosszabb, hogy akkor meg nem tudtuk 'szavakkal' megvedeni magunkat...az orvosok tobbnyire beszelnek itt egy alap angolt, de mindenki mas csak spanyolul. Most mar azert sokkal jobb a helyzet, miota en is beszelem a nyelvet, de Daniban ez ettol fuggetlenul benne maradhatott mert minden orvos latogatasnal, megha tunderi is a doki es jatekos is, akkor is sir es kapaszkodik :(
-
|2010-10-14 09:30 KrisztiGlobetrotter - Az éjszakai traumatológiai ügyeletek a világon mindenhol zsúfoltak, és emiatt gyorsabban kell ellátni a betegeket. Az orvos-beteg kommunikáció rövidebb, tömörebb, sokszor időhiányában felszínesebb. Sajnos...
Daninak időt kell hagyni, hogy azt a korábbi traumát feldolgozza. Hiszem, hogy a további "kellemesebb" orvos élmények majd fokozatosan feledtetik vele a rossz élményt.
l.o.v.e
Készülj fel Krsizta, most kezdődik a java!