Amióta kitavaszodott, és olykor még nyáriasan melegre is fordulnak a napok, új szenvedély ütötte fel fejét Márknál és Normannál. Ez pedig a homokozás.
Még alig nyitják ki a szemüket reggelente, azonnal homokozhatnékjuk van. Az összebujós-álomelmesélős-puszilkodós ébredést lerövidítve redőny felhúzásra szólítanak fel, majd a két kis fejüket összedugva kukucskálnak ki az ablakon, vágyakozva a mini játszóterük felé. Még hűvösek a korai órák, így csak később indulhat a homokozási mánia a bölcsimentes napokon.
Emlékszem, mikor még pöttömök voltak, csak ültek a különböző játszóterek homokozóinak szélén, rágcsálták a homokozó játékaikat és tágra nyílt szemmel figyelték ahogy a nagyobbak homoksütiket készítenek, egész várrendszereket építenek, alagutakat fúrnak és élvezettel dagonyáznak a homoktengerben. Tavaly már aktívabbak voltak homokozás terén, de csak meglehetősen rövid ideig kötötte le a figyelmüket. Inkább a mások homokozó készleteinek felfedezése és elcsenése érdekelte őket legjobban.
Most viszont rohannak a kertbe, és már az is hatalmas örömmel tölti el őket ahogy a zsákból kirázzák a nagy kupac homokozójátékot. Hatalmas ujjongással konstatálják, ahogy hullanak ki a színes formák, vödrök, lapátok és terítik be a homokbirodalmukat. Nono általában a gereblyét ragadja magához először, percekig húzogatja maga körül, majd elbűvölten nézegeti a gereblye homokban hagyott nyomait. Márk pörgősebb, rendszeresen lecsap a legnagyobb lapátra, azután tolja maga előtt és csak mászik, mászik Nono körül, egyre nagyobb köröket túrva a homokba. A kezdeti rituálét követően a srácok megpróbálkoznak azzal, hogy ki tud nagyobb mennyiségű homokot a másik fejére, fülébe, szemébe szórni, de ennek hamar vége szakad a szülői szigor következtében. Akkor elkezdenek csúszdázni a homokozóba, vagy hintáztatják magukat, és ha ezekben kifáradtak, akkor kezdetét veszi egy békés, kreatív óra, amikor is várakat, újabban piramisokat építenek együtt vagy külön-külön. És, hogy lakói is legyenek az építményeknek, mindenféle bogarat szednek össze a fűből, és költöztetik be őket a homokalkotásokba. Azért mielőtt ebédelni térnénk, még meghemperegnek a homokban, lopva lapátolnak egy kis homokot egymás zsebébe, s végül a kismotorokra pattannak, keresztül-kasul száguldanak a homokozón, mint két kis cross motoros, és porig rombolják a homokvárakat.

-
De klassz sajat terepuk van a fiuknak :)) Milyen jo volt anno nekunk is gyerekkent, hogy hatalmas nagy kerteshazban nottunk fel, es egesz gyerekkorunkat kint toltottuk...most maskent alakul, udvar van, de kozos, jatszoter is millio a kornyeken, de sajat kertes-jatszo egyelore nincs. Nagyon 'citadinos'okka valtunk ugy tunik, de ez is valtozhat meg idovel. Tovabbi szep tavaszt otthon is!
-
|2011-04-17 13:17 KrisztiGlobetrotter - Vera, úgy tűnik ismét visszatért a tavasz. Néhány napig elég hűvös volt, még szerencse, hogy akkor bölcsis-dolgozós napjaink voltak. Az április már csak ilyen, bolondos. :) Szóval végre ismét élvezhetjük a mini játszóterünket. És úgy tűnik marad a tavasz, remélem egy jó darabig biztosan.



