Első szülinapi torták

Első szülinapi torták Tudva levő, hogy a szülinaposok mondják meg milyen tortát szeretnének jeles ünnepükön. De mit tegyünk, ha még nem beszélnek a szülinaposaink?

Első gondolatom az volt, hogy olyan tortákat csinálok Márknak és Normannak, amit ők is fogyaszthatnak, és a felnőtt ünneplők sem lesznek rosszul már a látványtól. Kutatgattam, találtam is sokféle nem éppen ínycsiklandozó receptet, sőt igencsak hervasztó torta alkotásokra is ráleltem. Közben persze azt is észleltem, hogy a mi kis mindjárt-egy-éveseink nem akarnak megbarátkozni a szilárd állagú ételekkel. A gyümis és a zöld pürék természetesen minden mennyiségben eltűnnek a nagyra nyitott szájakban. Kezdtem rájönni, hogy ha a kisfiainknak akarok kedvezni, akkor két nagy kupac pépet kellene készítenem, azokban azonban elsüllyednének a gyertyák, és a marcipán kutyusok is rögtön belefulladnának. Talán nem lenne valami ünnepi...

Végül úgy döntöttem, idén a mi kedvenc tortáinkat kapják, hiszen a srácaink úgy sem kebeleznek be egy falatot sem. Az ünnepeltjeink persze megkapták a tortáikat. Először csak méregették, hogy mik is ezek a furcsa képződmények, majd kezecskéikkel finoman megtapogatták azokat, később teljes áhítattal nyomkodták bele ujjacskáikat, végül kisebb-nagyobb részeket turkáltak ki a torták egyik oldalából, és gyömöszkélték a kezükben. Kis idő után a marcipán kutyusokat is észrevették, azokat kezdetben csak óvatosan nyalogatták, majd a kutyusok feje egyszer csak eltűnt a szájak mélyén. Csak néztünk, hogy mi következik, de a kutyafejek szerencsére a nyakukon maradtak. Norman még tovább ízlelgette a marcipán figuráját, Márk azonban nem tetszésének adott kifejezését egy elég egyértelmű grimasszal. Egy ideig még élvezték az első szülinapi torta okozta örömöket, hamarosan azonban jó ízűen elfogyasztottuk a narancsos-csokis trüffelt és a brazil dióst.