
Dr. Simon Turner ausztrál szülésznek és csapatának a világon egyedülálló napjaik lehettek 1992. szeptember 17-24 között, amikor egy hét leforgása alatt három hármas ikrekkel vajúdó édesanya került az osztályukra.
Elsőnek Kerry Cooper lánykái születtek meg, Kaleisha, Whitney és Triska, a fényképen bal oldalon láthatók. Majd Sharin Ward hozta világra két kislányát, Darcey-t, Emmat és a kisfiát, Haley-t, ők jobb oldalon fekszenek egy kupacban. Végül Denise Cappy adott életet Luc és Tim nevű fiainak, valamint Emily-nek, akik a középső ágyacskába kerültek.
2010-ben, amikor a kilenc gyermek 18 éves lett a szülészeti osztályon ünnepelték meg születésnapjaikat szüleikkel és az orvosokkal, szülésznőkkel.

Hozzászólások (10)
-
|2011-03-30 11:07 KrisztiGlobetrotter - Nagyon édes a videó!
És az is kitűnik, hogy milyen hangosan beszélnek, ez nagyon is ikervonás. Egymást túl licitálni.
Úgy tudom, hogy itthon évente a szülések száma közel 100 ezer és ebből körülbelül 2000-2500 az ikerszülés. A világon tényleg megnövekedett az ikrek száma, és ez pontosan a lombikprogramnak köszönhető, amit te is írtál.
Én is hallottam erről, hogy Spanyolországban 35 éves kor alatt egyre ritkábban szülnek. Mi lehet az oka? Azt gondolná az ember, hogy a mediterrán országokban még megmaradt a nagycsalád modell, ezek szerint ez is változóban van.
-
Hat ilyen tipusu beszelgetesnek tenyleg csak az ikresek lehetnek tanui :) Meg nem lattam ilyet soha, de iszonyu edes!
Eleg egyszeru a magyarazata, hogy miert ilyen keson szulnek itt. Az elmult evtizedekben, ahogy gyengult a vallasossag szerepe, ugy nott jelentosen az eletszinvonal, amihez ugy tunik nagyon ragaszkodnak. Azonban ahhoz, hogy eloteremtsek ezt a magas eletszinvonalat, eloszor is sokaig otthon elnek a szulokkel (akar 30eves korukig!) ezzel sporolvan, masodszor felepitik az egzisztenciajukat: lakas, kocsi, egyebek, s inkabb kivarnak, mig mindent megteremtenek, majd utana kezdenek a csaladalapitashoz, s ahhoz. Majd, hogy ezt a magas eletszinvonalat fent tudjak tartani 4 honap utan mennek vissza az anyak dolgozni, mert egy fizetesbol a legtobben nem tarthatnak fent mindezt. Ahogy nekunk atjon, nagyon szeretnek elni, elvezni az eletet, es kicsit szeretnek 'kifele mutatni'...s csak keson jon elo az igeny a gyerekvallalasra, ami miatt sajnos ezt is hallottam (de egyaltalan nem...
-
|2011-04-02 08:38 Globetrotter(de egyaltalan nem biztos, hogy ezt a statisztikak is igazoljak) de az egyik legtobb down koros baba szuletik itt...vmint latszolag sok az orokbefogado csalad is, joval idosebb szulokkel. Mi Karesszal a mai napig 'tiniknek' nezunk ki az ennyi idos gyerekekkel rendelkezo szulok mellett, pedig mi sem kezdtuk koran...
-
|2011-04-02 08:55 KrisztiGlobetrotter - Ikreknél ez az egyik legfantasztikusabb élmény, követni a kommunikációjuk alakulását. Nekem van olyan videóm a fiúkról, mikor még csecsemők voltak, hogy csak egymással szemben fekszenek, nem szólnak egymáshoz, csak időnként nevetnek együtt nagyot, mint akik viccet mesélnek egymásnak, de mindezt szavak nélkül.
Akkor ezek szerint a spanyolok jelentős része is a jelenleg Európa sok országában zajló forgatókönyv szerint élnek.
A magas arányú Down-szindrómán meglepődtem, mert ma már nagyon jól lehet szűrni. Angol-szász területen a protokoll úgy szól, hogy először elvégzik a kombinált tesztet kortól függetlenül, tehát nemcsak 35 év felett (genetikai UH+anyai vér vizsgálat), mely 93-97 %-os biztonsággal szűri a Down-szindrómát. És ha ez pozitív eredményt mutat, akkor végeznek magzatvízvizsgálatot, mely 100 %-osan kizárja vagy bizonyítja a szindróma meglétét. Nálunk is már ez rutinszerűen megy. Sp.-ban ezek szerint még komoly hiányosságok vannak a szűrőprogram területé...
-
|2011-04-02 12:21 KrisztiGlobetrotter - Egyébként a következő bejegyzésemben fogok szólni egy kedves és fontos segítségnyújtásról, mely a Down Egyesület részére történik.
-
Kriszti - a Down-koros szuleteseket csak egy notol hallottam, egyaltalan nem biztos, hogy van is alapja, mert nem neztem utana. Nem latni tobbet az utcakon, mint otthon, de ki tudja... Az itteni egeszsegugyrol csak pozitivan tudok egyebkent nyilatkozni, allitolag a spanyol es a francia egeszsegugyi rendszer vilaghiru, amit szamos (tobbek kozott az USA is) mas tarsadalom vizsgal, hogy hogyan mukodik a rendszer, mert annyira jo. Nekunk eddig csak pozitiv tapasztalataink voltak a szolgaltatasrol es eu-i egyszegek szinvonalarol, kinezeterol, bar errol az itt elo magyar orvosok es eu-ben dolgozok tobbet tudnanak meselni, de szerintem rendkivul profi az allami es a magan eu-i rendszer is. Ossze nem hasonlitato az otthonival!
A skandinav allamokrol tudom ugy egyebkent, hogy nincs szures, nincs megelozes, hanem az utokezelesre fektetik a hangsulyt, es alig van terhesseg alatti vizsgalat, nekem egy magyar orvos ismerosom, aki ott el, konkretan azt mondta nincsen ultrahangos szures, csak akk...
-
|2011-04-04 18:33 KrisztiGlobetrotter - Rengeteg szakmai szempont van, hogy mitől megfelelő egy ország egészségügyi ellátása, és természetesen az is nagyon lényeges dolog, hogy a betegek mennyire vannak megelégedve az egészségügyi szolgáltatásokkal. Ez a kettő sokszor és sok helyen nincs harmóniában a világon. De az tény, hogy a franciák ebben kiemelkednek. Megmondom őszintén a spanyolokról nem gondoltam volna, hogy ők is előkelő helyen állnak, ez jó hír.
Szűrővizsgálatok szükségessége terén szintén nincs egységes álláspont világszerte. Igen, megdöbbentő, hogy pl. a terhesség alatti szűrővizsgálatok nem rutinszerűek még itt Európa jópár országában sem, a többi szűrővizsgálatról hiányáról pedig már nem is érdemes beszélni.
-
Valojaban nem vartunk mi sem kiemelkedoen jot a spanyol eu-i rendszertol, mielott idekoltoztunk. Plane a koreai utan, nem is remeltuk, hogy lehet olyan jo. De azt kell mondjam megdobbentoen fejlettek, ahhoz kepest, hogy pl mennyire nem tunik ugy, hogy technikai teren fejlettek volnanak (lasd internet), de a rendszer olyan hatekonyan mukodik, es annyira 'beteg-barat'. Mar akartam rola irni, de pl. az allami rendszer is olyan magas szintu, hogy akinek a cege nem kotelezi a magan biztosito fizetesere (Kareszt igen, de pl en nem lettem kulon fedezve az itteni Sanitas-nal, mert az allami is anniyra jo!),es altalaban mindenki azt preferalja. Nyilvan vannak bizonyos mutetek, amire itt is varolista van sajnos, de altalanossagban sokkal fejlettebbek az intezmenyek, sokkal hatekonyabb a mukodesuk! Akar telefonon, akar interneten keresztul is lehet idopontot kerni, hazhoz is jonnek, es nincs varakozasi ido, mint otthon. Az orvosok nem dolgoznak 'vakulasig' es nincs a megalazo paraszolvencia re...
Powered by !JoomlaComment 4.0 beta1




Arrol van adatod egyebkent, hogy Mo-on hany iker bebi szuletik evente?
Itt Madridban is nagyon sokat latni, 2es-3as ikereket is, aminek egyreszt magyarazata az is, hogy az itteniek nagyon keson kezdenek a csaladalapitashoz, joval 35korul, utan, igy sok a lombik bebi.
Viszont ma reggel lattam egy tunderi videot, arrol, amint ket iker baba kitartoan beszelget egy-egyszal pelenkaban egymassal, es egybol te jutottal eszedbe, hatha meg nem lattad oket : http://www.youtube.com/watch?v=_JmA2ClUvUY