Egy könyv és egy film. Az első John Steinbeck világhírű és talán legismertebb családregénye. A második a regény nagyhatású filmváltozata Elia Kazan rendezésében.
Az Édentől keletre Steinbeck szülőföldjén, Kaliforniában játszódik, a polgárháború és az első világháború közötti időszakban. Két család, a Traskok és a Hamiltonok három nemzedéken át összefonódó sorsáról szól.
A Trask család két generációja Káin és Ábel ószövetségi történetét éli újból. Először Adam és Charles, majd Adam ikerfiai Aron és Caleb. Harcot vívnak egymással és önmagukkal, de legfőképpen az apai szeretetért.
Mindannyiuk életében központi szerepet játszó nő, Cathy szeretőként, feleségként, majd anyaként zúzza porrá az alapvető értékeket. Ördögi lényének ellenpólusa a Hamilton család feje Samuel Hamilton, akit Steinbeck Írországból bevándorolt nagyapjáról mintázott. Prófétai alak, az abszolút értékrend megtestesítője.
A könyv 1952-ben íródott. Bár Steinbeck nem ezért az alkotásáért kapta a Nobel díjat, mégis ezt a regényét tekintette élete fő művének.
A film 1955-ben készült, s az eredeti regényből az ikertestvérek történetét dolgozta felt. Az ikrek közül Caleb Taskot James Dean játszotta, aki még abban az évben autószerencsétlenségben meghalt. A sors furcsasága, hogy sportkocsijával éppen Salinasba tartott, abba a kalifornia kisvárosba, melyben az Édentől keletre jelentős része játszódik.






nagyon kicsik a képek lehetnének nagy...
én véletlenül tévedtam ide romulus és...
milyen más neve van még a zöldséfara...