
Úgy háromnegyed évvel ezelőtt arra szerettem volna választ kapni, hogy a kisfiainknak a korukat illetően milyen meséket lenne érdemes mondani. Az teljesen egyértelmű volt számomra, hogy első lépésben a népmesék közül fogok választani, hiszen megkérdőjelezhetetlen az ezekben a mesékben felhalmozódott több évszázados tudás, bölcsesség és erkölcsi útmutatás.
Az akkori keresgéléseim során véletlenül bukkantam rá Boldizsár Ildikó Meseterápia honlapjára. A mesékkel való gyógyítás azonnal rabul ejtett, nem véletlenül, hiszen a gyógyítás minden formája érdekel, legyen az újkeletű vagy ősi, jelenkori vagy múltbéli. Mesemondók a világ minden táján mesélnek évezredek óta, miközben ösztönösen is orvosolnak. Gondoljunk csak Seherezádéra, aki ezeregy éjszakán át tette ezt, vagy arra, hogy szülők és nagyszülők elmondják ugyanazt a mesét akár százszor is, ha a gyermek lelke úgy kívánja, ha pedig az apróság beteg, egyik legnagyobb kívánsága, hogy mesét hallgathasson, mert érzi gyógyító erővel bír.
Idén a népmese napján megnyitották a világ első Meseterápiás Központját az Üveghegyen és az Óperencián innen, a Balaton-felvidéki Paloznakon. Varázslatos szellemiségben és környezetben preventív és gyógyító céllal kezdték el a mesemondást.
A Meseterápiás Központ kitárta kapuit és vele együtt megjelent a Meseterápia című könyv is. Teljesen közérthető nyelven íródott mindenki számára. Boldizsár Ildikó nemcsak a terápia módszerét és gyakorlati alkalmazását ismerteti. Betekintést nyerhetünk a népmesékben rejlő tudásanyagba, a szimbólumok rejtelmeibe, megtudhatjuk, hogy miért kellene egy életen át meséket olvasni, hogy mire tanítanak a mesék gyermeket és felnőttet egyaránt. Hogyan alapoznak meg egy egészséges, stabil személyiséget, aki felelősségét érez saját magáért és másokért, aki a mesehősökhöz hasonlóan járja a szellemi és fizikai útját, s nem retten vissza az akadályoktól, még ha azok hétfejű sárkány képében is jelennek meg. Milyen kincs rejlik a magyar népmesékben, miként őrzik a sámánisztikus hit elemeit, és mivel gazdagítanak más népek meséi. S nem utolsó sorban, hogyan mondjuk mesét, méltóan a régi nagy mesemondókhoz és gyermekeink nagy örömére.
Végezetül álljék itt a Vízi Péter és Vízi Pál című ikres népmese Boldizsár Ildikó elemzésében.

-
|2010-11-18 04:12 masikaImádom a magyar népmeséket, és Lili is, bár megmondom őszintén az még sosem jutott eszembe, hogy terápiás célzattal is használhatóak.
-
Ez a Meseterapias kozpont fantasztikus 'talalmany'. En is szivesen ellatogatnek oda, szerintem felnottekre is epp oly jo hatassal lenne :)
Az egyetlen dolog, amiben nem vagyok biztos, hogy ket es fel evesen mar 'jot tenne' pl. Daninak, mert szerintem eleg felelmetesek. Nem csak olvasva, de nezve is. Mi meg nem kezdtuk el a magyar nepmese terapiat, de talan felev-egy ev mulva mar mi is megerunk ra ;) nalunk egyelore inkabb a magyar nepdalok jonnek be, a mondokak es mesek kevesbe kotik meg le...addig is eneklunk ;)
-
|2010-11-25 02:58 KrisztiGlobetrotter - Mi az énmesékkel kezdtük, majd fokozatosan léptek be a népmesék. De kezdetben csak az esti lefekvésnél kötötte le a srácok figyelmét a mesemondás. Mióta bölcsibe járnak, és a bölcsis napokon nem tudom mesébe foglalni, hogy mi történt velük, a népmesék egyre nagyobb teret kaptak. És hónapok óta már a fiúk mondják meg, hogy melyik mesét mondjam, illetve milyen "témával" - pl. állat, hold, nap - kapcsolatban szeretnének mesét hallani. Sokszor még vezetés közben is mesélek, mert azt mondják, hogy "Anya meséj".
Szerintem Daninál is hamarosan eljön a mesék ideje, de amíg nem foglalkoztatja őt igazán, addig tényleg a legjobbak a dalok a mondókák. Hiszen szépen előkészítik őt a mesék befogadására. Nálunk is így történt.
-
|2010-11-25 03:00 KrisztiGlobetrotter - Itt folytatom, mert valami miatt nem jelent meg amit még írtam.
A népmesék félelmetes elemei egyébként nem ártalmasak a gyermekekre. Boldizsár Ildikó és a pszichoanalitikus Bruno Bettelheim is azt mondja, hogy a gyermekek a mesékből csak annyit engednek be a tudatukba, amennyit "képesek érzelmileg elviselni", vagyis nem sokkolják őket a brutális részek sem. Ugyanakkor az ijesztő szereplők segítenek a gyermeknek abban, hogy feldolgozzák a saját negatív tulajdonságaikat, pl. mikor beléjük bújik a kisördög.
És persze évezredeken keresztül a népmeséket és mítoszokat már megszületésüktől hallgatták a gyermekek.



