Iker Világ

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése

Szent Kozma és Damján

E-mail

Szetn Kozma és DamjánSzent Kozma és Damján Arábiából származó ikertestvérpár volt. Orvosi tanulmányaikat Szíriában végezték, majd a kilikiai Aegeában éltek és folytattak orvosi gyakorlatot. A gyógyításnak szentelték egész életüket. A legenda arról tanúskodik, hogy a világ első szervátültetését ők hajtották végre.

Egyes források alapján Justinianus diakónus elüszkösödött lábát, mások szerint egy római katona harcban elvesztett alsó végtagját amputálták, helyébe pedig egy halott mór katona lábát ültették át. Los Balbases Mester Szent Kozma és Damján csodája című festménye ezt a transzplantációt jeleníti meg.

Kozma és Damján keresztények voltak, 303-ban azonban Diocletianus által elrendelt keresztényüldözés alkalmával vértanúhalált szenvedtek. Szentté avatták őket. Az 1260-ban létrehozott párizsi sebészeti kollégium védőszentjeikké választotta őket. Később az orvosok, a sebészek, a fogorvosok, a borbélyok és a gyógyszerészek patrónusai lettek. A firenzei Mediciek szintén Szent Kozmát és Damjánt tették meg a család védőszentjeivé. Valószínűsítik, hogy a híres család alapítói - ahogy a nevük is utal rá - orvosok vagy gyógyszerészek voltak.

Az orvos szentek tisztelete mind a keleti, mind a nyugati egyházban elterjedt. Számtalan templomot szenteltek nekik. Magyarországon a legismertebb a zalaszántói római katolikus templom. A két részből álló magyar szent korona bizánci darabján és a koronázási paláston is megtalálható arcképük.

Hozzászólások (0)
Írj hozzászólást
Adataid:
Hozzászólás:
=)=D=(XD:dizzy:T_T:blush:^_^=_=-_-:pout::angry:=Oo_O:snicker:
:eyebrow::sigh::sick::whisper::whistle::nuu::gah::flame::cool::shy::kawaii::notfunny::snooty::uhh:X_X
XB:talkbiz::grr::onoes::psychotic::scared::evil::nomnom::zombie::want::drunk::love::meow::music:
Biztonság
Kérlek írd be az anti-spam kódot amit a képen látsz.

!joomlacomment 4.0 Copyright (C) 2009 Compojoom.com . All rights reserved."

 
"Get the Flash Player" "to see this gallery."

Kedvenc Zenéink

» hallgassátok itt!
Oldalainkat 13 vendég böngészi