A gyermekek végtelen tisztaságot, őszinteséget, szeretet sugároznak földünk bármely térségében. Öröm látni, ha boldogok, kacagnak, játszhatnak kedvükre, és mérhetetlen szomorúság, ha nem részesülnek az alapvető gyermekjogokból, és szenvedéssel teli az életük.
Tizenegy évvel ezelőtt jártam Kínában. Úton-útfélen elérzékenyültem az apróságok láttán. Megragadtak gyönyörű metszésű mandulaszemeik, melyek nevetéskor résnyire összehúzódnak és huncutul mosolyognak. Megragadtak fényes éjfekete hajkoronáik, melyeket időnként még az évszázados tradíció szerint vágnak illetve fésülnek. Megragadtak csengő, vékonyka kis énekhangjaik, mikor lehetőségem volt bejutni egy pekingi óvodába, és hallgathattam tőlük gyerekdalokat.
Most két fotót mutatok be az óvodai sorozatból. Az első fényképet azért szeretem, mert rajta van az a kisfiú - balról a második -, aki egy hagyományos kínai frizurát visel. Az egész fejecskéje kopaszra volt nyírva, csak a homloka felett hagyták meg a haját pompomszerűen. Szerencsére zavarában éppen lehajtotta a fejét, mikor lenyomtam a fényképezőgép expozíciós gombját. Így tökéletesen látható a fotón az egész kobakkreáció.
A második fényképen szintén balról a második kisgyermekre hívnám fel a figyelmet, pontosabban a nadrágjára, ami elől diszkréten nyitott. Kissé megdöbbentem, hogy Kínában a tipegő gyermekek jelentős része olyan nadrágot hord, mely alul, elöl és hátul, tehát félkör ívben teljesen nyitott. Ha a gyermeknek szükséglete támad, hát nyitva van a lehetőség annak elvégzésére állva vagy guggolva. Az eredményt illetően persze még most is kétségeim vannak. Mindenesetre elég mókás látványt nyújtottak a csupasz popsijú totyogók.
nagyon kicsik a képek lehetnének nagy...
én véletlenül tévedtam ide romulus és...
milyen más neve van még a zöldséfara...