Sukhothai felfedezése kétkeréken

Wat Mahathat Sukhothai, a thai történelem első királysága a 13.-14. században virágzott. Az államalapító utóda, Rama Kamhaeng (Bátor Ráma) idején érte el a legnagyobb dicsőségét. Bátor Ráma harcokat folytatott a monokkal, a khmerekkel, és jelentős területeket hódított meg a mai Burma, Laosz, Kambodzsa, sőt a Maláj-félszigeten. Az akkori történelmi leírások szerint nemcsak a harctéren bizonyult nagyszerű uralkodónak. Bevezette az írásjelek használatát, nagy hangsúlyt fektetett az igazságszolgáltatásra, fellendítette a kereskedelmet, és támogatta a buddhizmus elterjedését, valamint a művészeteket.

A virágzó királyságból manapság csak a volt főváros kőből épült vallási épületei maradtak fenn különböző állapotban. Jelenleg Sukothai Történelmi Parknak nevezik a területet, mely a világörökség része. A terület körülbelül 70 négyzetkilométer és közel 200 wat (templom) maradvány, chedi (harang alakú építmény, mely Buddha ereklyéket tartalmaz) illetve Buddha szobor található.

Nagyon vártuk, hogy megtekinthessük. A park felé haladva az útszélről több tucat bringa közül egyszer csak egy apró termetű, idős, mandulaszemű néni ugrott elénk fülig érő szájjal. Ez utóbbi nem kuriózum, a thai emberek tényleg mindig mosolyognak. A néni thai nyelven próbált meggyőzni minket, hogy béreljünk kerékpárt, és azzal tekeregjük be a műemlékeket. Ádám kapva kapott az alkalmon, hiszen ő kétkerekű mániás. Én kicsit húzódoztam, hogy majd az egyenetlen, köves ösvényeken fejre állok, és akkor cipelhet a hátán engem meg a kipukkant kerekű bicikliket. Végül a néni és Ádám győzött, és elindultunk. Kiderült, hogy a végtelennek tűnő táj a tikkasztó hőségben tényleg csak nyeregből tekinthető meg egy nap alatt. A sok csoda közül kettőt emelnék ki.

Wat Si Chum grandiózus Buddháját már évek óta vártam, hogy megláthassam és megcsodálhassam. A Buddha szobor 15 méter magas, méltóságteljesen emelkedik a látogatók fölé. Jobb keze embernél is magasabb nagyságban - mellé álltam -, kecsesen, a hívők aranylapocskáival bevonva nyugszik. A szobor egy templomba zártan helyezkedik el. Állítólag a templomfalban van egy keskeny folyosó lépcsősorral, melynek bejárata a szobor mellől nyílik és egészen a templom tetejéig tart.

Miközben ennek a szakrális helynek a meghittségét élveztük kettesben, egy iskolás lánycsoport kukucskált be a templom szűk bejáratán. Meglátva minket elbizonytalanodva toporogtak egymás mellett. Ádám egyszer csak elkiáltotta magát Sawat dii (thai nyelven hello), és ők hatalmas kacagásban törtek ki. Majd betódultak mindannyian, és lelkesen kérdezgettek minket, hogy kik vagyunk, honnan érkeztünk. Természetesen a végén a tanár néni vezényletével a közös fényképezkedés sem maradhatott el.

A terület központi részén található Wat Mahathat a legnagyobb templomegyüttes. A sokféle méretű kő buddhák, chedik, templom oszlopok rengetegében bolyongtunk lenyűgözve. Szinte észrevétlenül esteledett ránk. A lemenő napfény utolsó sugarainál kerekeztünk vissza a kölcsönzős nénihez, aki már a távolból integetett nekünk, és jól ismert mosolyával nyugtázta, hogy visszaérkeztünk.